Gondolkoztam ma.

Egyre jobban érzem egy időszak lezárulását. Egyre messzebbről látom és cseppet sem bánom. Az élet lehet átkozott nehéz, ha így akarjuk. Mindent lehet a végtelenségig bonyolítani. Aztán lehet egyszerüen hátrahagyni. Nem szégyelni, csupán hátrahagyni. Nincs okom magamat szégyelni. Kicsit bánom, hogy elvesztegettem egy kis időt azzal, hogy nem voltam felhőtlenül boldog. De megváltozott ez már egy ideje. A szemlélet váltást talán a nyár hozta.

Megváltozott ez a mese! Átkozottul! De jó nem?

Nem olyan izgalmas már... nincs a fejem fölött a veszély, hogy mindjárt megőrülök. Nem fújok minden kétlábon járó lényre - sőt ismerkedtem. Csupa jó.

Néha eszembejut, hogy tettem egy ígéretet, amiből még van jó sok hátra. Mármint a betartásáig. Nagyon jól tudom, hogy ez nyílt titok: nem tartom meg az összes ígéretemet. Na de nem magam miatt. De az évek majd elhozzák azt ami kell. Lehet végül szavamon fognak. Akkor majd jól meglepődök azon 26éves idegenen. Meg ő is majd azon, hogy hova a fenébe is csöngetett.

A feledés jó módszere: nem szabad csak a jóra emlékezni. Egyszerűbb elfelejteni egy faszkalapot, mint egy szexi, kedves, érdekes embert.... ugye Bogi?:)

Jó szórakozást neked holnapra a Művészekkel!