Milyen régen is volt már az ezredforduló. Lassacskán tíz éve. Minden szupermodern lett, kivéve pár dolgot - például a panelházakat - de azokat meg lefestjük, elrejtjük egy modernebb ruhába, mert akkor olyan mintha csak most találtuk volna ki.

Mindenben arra játszunk, hogy kevesebb helyet foglaljon. A mobil laposabb, a monitor szintén, a mágnesek könnyebbek, a házak pedig magsabbak, hogy kevesebb alapterületen többen élhessünk benne. Így aztán mindenből több fér a városba. Telefonból, képernyőből, betonból, meg emberből is. A bolygónk sajnos véges határokkal bír.

Manapság a kulcsszó a tömör. Minden legyen kompakt. Tömöríted a zenét, a képet, a filmet, különben nem fér bele a nyaralásod a fényképezőgépbe, a világfájdalmad az mp3 lejátszódba és a születésnapod videója egy dvd-re. De van fogalmad mennyi adat veszik el abban az érdekben hogy mindenhová magaddal vihesd? Rengeteg. És érdekel ez téged? Nem. Azért nem, mert nem tűnik fel. A lényeg megmarad. Kicsit gyengébb az alja, kicsit erőtlenebb a teteje, de ami számunkra fontos szinte változatlan formában van jelen. Lehet abban a videoban nem látszik mögötted a polcon a könyvön a felirat milyen ízléstelen betűtípussal lett odahányva, de nem számít! Mert mindenki épp arra figyel, hogy elfújod a gyertyákat a tortán! Koncentrálj a lényegre, és nem veszed észre mitől fosztod meg magadat. Ha szomorú vagy, hívj fel egy boldog embert és idd a szavait, öleld a szavait! Ha fejbevág az őszi-téli melankólia, nézz a nap felé! Az majd vagy elvakít, vagy felvidít, de a fény biztosan elrejti majd a szürkeséget.

Tömörítsd az érzéseidet úgy ahogy a gépek az életedet: csak a lényeg. A többi meg fakón lézeng a periférián.